Király Márton cikke a NUKLEON legújabb számában.

 

Az 1920-as és 30-as években a szovjet tudósok képesek voltak követni és megerősíteni az atomfizika áttöréseit. Kurcsatov és más szovjet tudósok a neutronok és az anyag kölcsönhatását és a természetben előforduló radioaktív elemeket tanulmányozták. 1940-ben egy kis csoport tudós még latolgatta az atomenergia felhasználásának lehetőségét, de a háború kitörését követően még ez a kis erőfeszítés is megszűnt.

 

A nyugatról érkező nyugtalanító hírszerzési jelentések nyomán egy szerény kutatási program indult 1943 februárjában. Ez egészen 1945 augusztusáig tartott, amikor Hirosima után minden drámaian megváltozott. Sztálin utasítására jelentős erőforrás-átcsoportosítások történtek a kutatás felgyorsítása érdekében. Berija vezetésével, a szovjet titkosszolgálat irányítása alatt álló Gulagok rabjainak munkájára támaszkodva megépültek az első titkos szovjet atomvárosok, ahol megkezdődhetett az ipari méretű urándúsítás, és megépültek az első plutóniumot termelő atomreaktorok. A második világháború alatt és után a kémeken keresztül összegyűjtött amerikai atomtitkok jelentős segítséget nyújtottak Kurcsatovnak és csapatának. 1949 közepén erőfeszítéseiket siker koronázta: az Egyesült Államok elvesztette monopolhelyzetét az atomfegyverek területén, mely tovább rontotta a nagyhatalmak viszonyát a kibontakozó hidegháború feszült légkörében. Jelen írásban a szovjet atombomba előállításának eseményeit idézem fel.