A jövő nukleáris szakemberei? Beszámoló A Nukleáris Szaktáborok tapasztalatairól

A nukleáris iparban néhány év múlva komoly munkaerőhiány léphet fel, a jövő atomerőműveinek, kutatóintézeteinek, oktatási intézményeinek humán erőforrásáról időben gondoskodni kell. A tehetséges tanulók képzésének szükségességét felismerve szervezte meg középiskolások részére az I. Nukleáris Szaktábort 2007 nyarán a Magyar Nukleáris Társaság (MNT). A tábor sikerét és a résztvevők lelkesedését látva 2007 őszén Nukleáris Szakhétvégét szerveztünk Debrecenben, majd 2008 júliusában került sor a II. Nukleáris Szaktáborra Gödön. Az előadások betekintést nyújtottak az atomenergetika, a mag- és részecskefizika, a nukleáris méréstechnika, a sugár- és környezetvédelem, valamint az anyagtudomány világába. A tábor kiváló lehetőséget jelentett a fiatalok számára a szakmai ismeretek elsajátítására, a területen dolgozó szakemberek megismerésére. A táborban megszerzett tudás és képességeik alapján a fiatalokat be lehet vonni a tudományos kutatásokba, elősegítve szakmai fejlődésüket, egyúttal megalapozva az utánpótlásképzést.
Csatolt anyag: