Aktuális információk

2018. már. 07.

A Társaság vendége volt William D. Magwood, az OECD NEA (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökség) főigazgatója. A programra az OAH szervezésében, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban került sor. Főigazgató úr az OECD NEA tevékenységét bemutató előadással kezdte a programot, majd több kérdésre is válaszolt. A Társaság tevékenységét Ördögh Miklós elnök úr mutatta be, míg a FINE Szakcsoportot Jezeri András FINE elnökségi tag, a Fúziós Szakcsoportot pedig Anda Gábor szakcsoport elnök. A szakmai kérdések mellett jelentős figyelmet kapott az utánpótlás nevelés, a tagtoborzás kérdéskör.

2018. már. 04.

  Az Üzemeltetői Szakcsoport 2018. február 23-án a látogatást tett az OAH CERTA  Veszélyhelyzeti Intézkedési, Gyakorló és Elemző Központban. Két szakmai előadás keretében megismerkedtek az OAH nukleárisbaleset-elhárítással és veszélyhelyzet-kezeléssel kapcsolatos kötelezettségeivel, feladataival, a feladatokat ellátó szervezetekkel, azok működésével, a működést előíró, szabályozó és segítő törvényi, jogszabályi háttérrel. Bemutatták a szervezetek nemzetközi és hazai kapcsolatrendszerét, majd megtekintették a CERTA központot.

 

2018. feb. 22.

2017 második felében új kihívással szembesült a villamos-energia ipar: a bitcoin „bányászok” egyre több villanyt használnak. Körbejártuk az égbe szökő, majd karácsony előtt kissé visszaeső bitcoin esetét, kitértünk néhány további kriptopénzre, utaltunk aranyláz-szerű jelenségekre. Mégis a legfontosabb az volt, hogy megértsük, és az infografikán közzétegyük, mi is az a „bányászat”, és miért kell olyan sok villany hozzá. Végül áttekintettük a „bányagépeket” és az azokat meghajtó erőműveket.

2018. feb. 20.

A Társaság támogatásával valósult meg a Radioaktív című színi előadás. Premierje 2018. február 17-én volt a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. Marie Curie-t Gyöngy Zsuzsa alakította.

Az előadás Marie Curie egyik Amerikában tett útjának eredményével kezdődik, majd a párizsi laboratóriumában játszódik, miután visszatért az első Solvay Konferenciáról, ahol a korszak jelentős és világhírű fizikusai összegyűltek, hogy a legújabb tudományos eredményeket megvitassák. 

A színdarabot 2018. március 8-án és április 6-án újra játszák.

Előzetes!

http://juranyihaz.hu/radioaktiv/

2018. feb. 12.

Május 22-ig lehet rendelkezni az adó 1+1% felajánlásáról. Ezt megteheti az szja-bevallással együtt, illetve külön is. Rendelkezni a NAV új online felületén, vagy az szja-bevallás (EGYSZA) lapján, illetve a célra rendszeresített 17EGYSZA nyomtatványon lehet.

Az idei évben is egy regisztrált civil szervezet és egy technikai számmal rendelkező egyház vagy kiemelt költségvetési előirányzat részére rendelkezhet adója 1+1%-áról.

Bővebb tájékoztató a link alatt!

Éljen a lehetőséggel, hogy adója felhasználásának egy részéről most Önt dönthet!

Kérjük és megköszönjük, ha munkánkat ezzel is támogatja!

2018. feb. 06.

Az MNT, az idei Nukleáris Szaktábort 2018. július 1-6. között rendezi meg Keszthelyen.

A tábor részvételi díja a Magyar Nukleáris Társaság támogatásával fejenként 10.000 Ft.

A jelentkezési lap ITT tölthető ki, a részvételi díj befizetése: 2018. május 21.

A tárbor programja szervezés alatt van, a tervezett programot a jelentkezőknek elküldjük.

X. Nukleáris Szaktábor plakátja innen tölthető le.

Hívd el osztálytársaidat, érdeklődő barátaidat is :)

2018. jan. 29.

Az előadótermekben és interneten világszerte népszerű TED konferenciákon sok egyéb mellett szóba kerül az atomenergetika is. Már több előadás foglalkozott vele, túlnyomórészt támogatóan. Mostani infografikánk ezek közül villant fel négy példát, ismertetve a TED-hez kapcsolódó legfontosabb adatokat is. A megadott QR kódok okostelefonnal beolvasva elvezetnek a TED honlapjához és a kiválasztott előadásokhoz is.

2018. jan. 02.
Aki nyomon követi a Társaság életét azoknak nem kell bemutatni Mester András tanár úrat, aki megalakulása óta szervezője a Nukleáris Szaktábornak, vezetője a Tanári Szakcsoportnak és emellett elnökségi tagként segíti a Társaság munkáját.
Idén, a fizika kategóriában megkapta a szakág egyik legkiemelkedőbb díját, a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.
A Társaság nevében Gratulálunk a díjhoz! 
2017. nov. 29.

A Magyar Nukleáris Társaság 16. alkalommal szervezte meg szimpóziumát. A helyszín évente váltakozik Budapest és Paks között, idén november 23-24-én a budapesti Danubius Hotel Gellértben tartották. A rendezvényre több mint 200 fő regisztrált, jóval több a tavalyinál.

A magyar nyelvű konferencia elsődleges célja a hazai műszaki-tudományos eszmecsere elősegítése, egymás kölcsönös tájékoztatása a folyó szakmai tevékenységről. Fórum a hazai szakemberek, kutatók, valamint a szakma ifjabb művelői közötti kapcsolatépítésre, információ cserére. Minden nukleáris technikához kapcsolódó, érdeklődésre számot tartó eredménnyel, ismertetéssel lehetett jelentkezni, a szervezők többségüket befogadta. Főként az alábbi témakörökben vártak és kaptak előadásokat: nukleáris technikák, új generációs reaktorok, fúziós technológia, reaktorfizika, termohidraulika, nukleáris biztonság, sugárvédelem, hatósági szabályozás, üzemeltetés, szakember utánpótlás és oktatás, tájékoztatás – és végül, de nem utolsósorban az új atomerőmű blokkok létesítése.

Összesen 69 előadást hallgattak meg. Hat poszter is megjelent a poszter szekcióban. Kiemelt irányok: az új blokkok létesítésének előkészítése, az Allegro IV generációs reaktor (Visegrádi Négyek kutatóintézeteinek projektje) és a Halden reaktor projekt.